Riczu Péter - Közösen a közösségért!

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 

2018. július 16. - Vége a foci VB-nek
Nagyon sokan várták a foci VB-t, hiszen az emberek igen nagy száma szereti a jó focit. Tegnap sajnos kikaptak a horvátok és a franciák ismét világbajnokok lettek, de ugye egyszer fent, egyszer lent. A legelején még a németeknek szurkoltam, de sajnos kiestek - ahogy haladtunk előre, sorban mindenki. Egyszer csak eljutott a VB arra a pontra, amikor már átcsapott EB-be, hiszen kizárólag európai csapatok versengtek. Rengeteg izgalom volt a meccsek során, így mindig volt valami beszédtéma másnap. Milyen szép lenne, ha a magyaroknak ismét szurkolhatnánk egy ilyen eseményen! A '80-as években - amikor utoljára kint voltunk ilyen világversenyen - még nem érdekelt a profi futball, nem láttam az akkori hatalmasokat. Nekünk elég volt, hogy lementünk a játszótérre és ott rúgtuk a bőrt. A játék volt a lényeg, nem más. A mai futball és sok más sportág már sajnos kevésbé szól a játékról, de így is megyünk és nézzük. Mert mind a mai napig szórakoztat és a szurkolóknak ez a legfontosabb. No meg a hazai győzelem!

2018. július 13. - Péntek 13 miatt, esetleg mert simán bunkók?
Nem tudom eldönteni, hogy csak a péntek 13 miatt zakkantak meg ma páran, esetleg szimplán bunkók... Történt ugyanis, hogy délelőtt autóval mentem az Akadémia körúton, és már messziről látszott, hogy egy anyuka a babakocsiban lévő kisbabájával, illetve a kezét fogó kb. 2-3 éves kislányával át szeretne menni az egyik lámpa nélküli zebrán. Előttem ment három autó és egyik sem volt hajlandó megállni, hogy átengedjék őket - nekem nem esett nehezemre. Amióta vezetek, mindig  odafigyelek az ilyenekre. Sokszor előfordul, hogy sietek, na de ennyire azért soha! Nehéz megállni az autóval és átengedni a gyalogosokat, főleg ha gyermekekről is szó van? Bár mit csodálkozom ezen? Nem egyszer látom, hogy idióta autósok nem engedik el (vagy "csak" akadályozzák) a szirénázó mentő-, rendőr- vagy tűzoltóautót. Kicsit jobban is lehetne figyelni egymásra, a másikra. És teljesen mindegy, hogy péntek 13-a van, esetleg csak simán egy bunkó ül a volán mögött...

2018. július 7. - Névnapi ajándék a Bodzakertben
Már jó ideje vártam egy olyan Bodzakertes kurzusra, mely igazán érdekel. Aztán jó pár héttel ezelőtt jött a jel: örömmel megtanítanak pácolni és grillezni! Családom nagyon boldog volt, hogy nem kell megint alsógatyával és zoknival kedveskedni névnapom alkalmából, hanem befizettek a nagy grill oktatásra! Lelkes kis csapatunk volt, akik között régi ismerősökkel is találkoztam. A séf mondta a grillezés aranyszabályait, melyből nekem annyi maradt meg, hogy úgy csináljam, ahogy jónak érzem. Mintha magamat hallottam volna! A csapat dolgozott serényen, közben jókat beszélgettünk, majd a grillezés és sátorállítás után elfogyasztottunk mindent. Aki szeret a konyhában ténykedni, annak remek programokat nyújt a Bodzakert. Mennem kell még, most már nem lehet abbahagyni! Köszönöm a fantasztikus estét a családomnak, no meg persze Mirjamnak, Iminek, és a csirkeszárny mester séfnek: Zolinak!

2018. július 6. - Végre vége a kényszer pihinek!
Az utóbbi jó pár napban sokan telefonáltak, írtak rám, hogy mi van velem: teljesen eltűntem, nem látnak a cégnél, a városban, nagyon inaktív lettem. Nos, ennek igen egyszerű magyarázata van: 3 hét kényszer pihenőre küldtek. Ugyanis június 15-én pénteken belázasodtam, megjártam az SBO-t, de a hétvégén sem változott semmi. Így meglátogattam a fantasztikus háziorvosomat, aki nem más, mint az idén "Kecskemét Városért Egészségügyi Díj"-ával kitüntetett Dr. Bogárdi Mária. Ezúton köszönöm neki, és kedves kolléganőjének - Nagy Erikának - az odaadó és kitartó munkáját. Biztosra mentek, folyamatos kontroll alatt voltam, elküldtek mindenféle vizsgálatra. És köszönöm a családomnak is, hogy elviselt ezekben a hetekben, hiszen tudjuk: a beteg férfinél nincs rosszabb! A lázat leszámítva szerencsére minden rendben volt. Most már visszatért belém az élet, meggyógyultam. Végre vége a 3 hetes kényszer pihinek!

2018. június 14. - Búcsú a bölcsitől
Márkónál ugyanaz a helyzet, mint Lilinél: alig, hogy elkezdett közösségbe járni, máris itt a búcsú pillanata. Emlékszem, hogy az elején nagyon nem tetszett neki, hogy már nem otthon van Anettemmel, hanem idegenek között több órát nap nap után. Aztán szépen lassan beletörődött a szituba, nekem nem sírt reggelente - azért az Édesanyjánál bepróbálkozott néha napján - kezdett egyre jobban feloldódni a csoportban. Lettek barátai, akik közül Kristóf lett a legnagyobb span. Nagyon örülünk, hogy Évi lett Márkó gondozója is, mint anno Lilinek. Kollégáival folyamatosan építették, fejlesztették a sok kis törpét a bölcsiben, hogy felkészülten vágjanak neki az ovis éveknek. Márkó életében is most lezárul egy korszak, de csak azért, hogy kezdődhessen valami új. Büszke vagyok Rád Pici Fiam, szeretlek!

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz